Itt: Hírek

Február 13-án először jelentkeznek egy csatornán az ismert műsorvezetők: Vágó Piros, Garami Gábor, Rákóczi Feri, Boros Lajos, Jáksó László – alig néhány példa a magyar rádiózás meghatározó hangjai közül, akik részt vesznek a Mex Rádió által szervezett ünneplésben.

Az egész napos rendhagyó adást február 13-án a rádiózás világnapja alkalmából szervezi meg Lantai Tamás, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Mex. A rádiózás összeköt minket a huszadik század legeleje óta, nem véletlenül ért Nobel-díjat a találmány, amit végül Nikola Teslának ítéltek. A februári rádiózás világnapja alkalmából Lantai Tamás azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy mit jelent a rádiózás nekünk, hallgatóknak, és mi motiválja a legismertebb műsorvezetőket, hogy a mikrofon elé üljenek.

„Bár ma már szinte senki nem vesz rádiókészüléket, annyit változott a technológia, a rádiózás mégsem veszett ki a modern életből, sőt a Covid-időszak mintha újra előtérbe hozta volna erre az igényt. Itt kapcsolódhatunk egymáshoz, bárhol is vagyunk épp a világban” – fejti ki Lantai Tamás szervező.

Hol és hogyan hallgatunk ma rádiót?

„A hallgatóink üzeneteiből kiderül, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetekben hallgatnak minket. Kaptam már számkérést, ami így szólt: »Bocsi, névtelenül írok, mert órán ülök.« De azt is tudjuk, hogy a Mex Comedyt sokan vasárnapi főzés közben hallgatják, másoknál ilyenkor együtt nevet a család” – meséli a Mex Rádió vezetője.
A Mex Comedy visszatérő vendégei is bejelentkeznek február 13-án: Maksa Zoltán, Orosz György, Németh Kristóf és Redenczki Marcsi.

Gyakori szórakozás a rádiózás a reggeli készülődés vagy épp vezetés közben, míg van, aki este erre alszik el. A munkahelyeken vagy az idősebb korosztály otthonában pedig akár egész nap is szólhat a háttérben.

A kezdetekben a távhangadó köré gyűltek az emberek szilveszteri rádiókabarét vagy élő közvetítést hallgatni, és a vízállásjelentés is sokunknak a gyermekkort idézi. Ma egyre népszerűbbek a rádióhallgatáshoz az applikációk, melyekkel kedvenc dalunkat is kérhetjük.

Mit mesél Maksa Zoltán, Jáksó László vagy Boros Lajos a rádiózásról február 13-án?

A Mex Rádió online felületein megszólaló számos műsorvezető a saját élményeit, rádiós múltja fénypontjait fogja megosztani. A szervezőket az érdekli, mit jelent számukra a rádiózás, mit ad nekik ez a munka, és milyen értéket adnak ők a hallgatóknak.

„Maksa Zoltán és Ihos József képviseli az idősebb generációt a rádiózás világnapján, a tőlük megszokott módon vidám történetekkel látják el a hallgatókat most is. Ráadásul visszarepítenek minket a Rádiókabaré hőskorába.

A meghívottakat az alapján választottam ki, ami a Mex Rádióban nálunk is a legfontosabb: hogy azok szerepeljenek, akik az érzelmekkel dolgoznak, akik lelket és értéket visznek a műsoraikba” – árulta el Lantai Tamás.

A szervezők célja, hogy a konkurenciaharcokat mellőzve, közösen átélhessék a rádiózás örömét műsorvezetők és hallgatók, attól függetlenül, hogy ki milyen csatorna színeiben dolgozik a hétköznapokon.

„Aggódtam, hogy a csatornák nem engedik majd el a műsorvezetőiket, de szerencsére mindenki magától értetődően igent mondott, így 40 beszélgetőpartnert tudtunk összehozni erre az ünnepi alkalomra. Ahogy a Mex Rádió fő üzenetében is megfogalmaztuk, csak pozitívan, politikamentesen fogjuk megtartani ezt a kivételes napot is” – zárja gondolatait a Mex Rádió vezetője.

Lantai Tamást a zene szeretete vezette ebbe a világba, aminek mindmáig szerelmese. Karrierjét az azóta megszűnt Citrom Rádióban kezdte, mára pedig az ország egyik leghallgatottabb online rádióhálózatát irányítja, csapatához közel 1 éve Szakál Miki is csatlakozott. Természetesen a Mex Rádió csapattagjai is megszólalnak majd a február 13-ai rendhagyó adásban.

Fotók (forrás: Mex Rádió