Itt: Hírek

Karácsonykor keressük az alternatív környezetbarát csomagolásokat

Statisztikai adatok szerint Európában az összes műanyag-felhasználás 40 százalékát csomagolásra használják, Magyarországon pedig évi 30,5 kilogramm műanyag csomagolási hulladék jut egy főre. Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője arról beszélt, ennek a hulladéknak a jelentős része karácsony környékén keletkezik, de egyre több vállalat ismeri fel a biológiailag lebomló csomagolóanyagok jelentőségét. Felhívta rá a figyelmet, az uniós célkitűzések szerint 2030-ra minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie.

2015-ben az Európai Unióban képződött összes csomagolási hulladék mintegy 85 millió tonnát, az összesen keletkezett hulladék körülbelül 3,4 százalékát tette ki. Magyarországon ugyanebben az évben közel 300 ezer tonna műanyag csomagolási hulladék landolt a kukákban, ami fejenként 30,5 kilogrammot jelent.

Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője rámutatott, 2005 óta az átlagos teljes csomagolási újrafeldolgozási arány folyamatosan növekszik az EU-ban, 2015-ben már 65,8 százalék volt. Hazánkban viszont közel sem ilyen rózsás a helyzet, az Európai Bizottság 2018-as jelentése szerint a műanyag csomagolási hulladék mindössze 27,5 százaléka került újrafeldolgozásra.

„Napjainkban, részben az általános piaci elvárásoknak, részben az alapvető emberi törekvéseknek hála, egyre jobban előtérbe kerülnek az úgynevezett környezettudatos vállalati döntések. A kisebb és nagyobb szervezetek egyaránt felismerték mekkora szerepük van abban, hogy beleszóljanak a klímaváltozás alakulásába. Ezt közvetett módon apró döntések egész sorozatával lehetőségük nyílik megvalósítani, ezáltal egyre gyakrabban fordulnak a csomagolástechnika kapcsán is a környezetbarát megoldások irányába” – mutatott rá.

Felhívta rá a figyelmet, Magyarországon van még hova fejlődni, ráadásul ez kötelezettségünk is már. Az új célkitűzések szerint ugyanis 2030-ra az uniós piacon minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie, csökkenteni kell az egyszer használatos műanyagok fogyasztását, a mikroműanyagok szándékos használatára pedig korlátozás lesz érvényben.

Papírdoboz, textilcsomagolás, GreenFill térkitöltő hab

Magyar Kálmán beszélt arról is, arányosan karácsonyt megelőzően fogy a legtöbb csomagolóanyag, és a lakosságnak is fontos szerepe van abban, hogy a környezetbarát megoldásokat válassza.

„Az újrahasznosított papírból gyártott dobozok készítéséhez például jelentősen kevesebb energiát, fát, vizet használnak fel, ráadásul sokkal kevesebb környezeti kárt okoznak a gyártás során, mint az elsődleges rostokból készített papír esetében. A poharakat, tányérokat, vázát, de még a törékeny elektronikai eszközöket is érdemes becsomagolni akár újságpapírba, textilbe, ahogy azt a nagyszüleink is csinálták” – sorolta.

Kiemelte, a környezettudatos csomagolóanyagok használata mellett a vállalatoknak fontos, hogy a dobozaikban lévő üres teret olyan anyaggal töltsék ki, ami megvédi a terméket a különféle sérülésektől. A GreenFill biológiailag lebomló térkitöltő hab alaposan felgyorsítja és hatékonyabbá is teszi a csomagolást. Egyik legnagyobb előnye a környezettudatosság mellett a hatékonyság. Rendkívül könnyű, nem befolyásolja jelentősen a csomag súlyát, formájának köszönhetően pedig tökéletesen körülveszi a termékeket, mondta a szakember.

Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője végezetül arról beszélt, az online áruházakban ma már cég és magánszemély egyaránt könnyen hozzájuthat a környezetbarát csomagolóanyagokhoz. Ha pedig valaki műanyag csomagolásban kapja a karácsonyi ajándékát, arra mindenképp figyeljen, hogy a szelektív hulladékgyűjtőbe helyezze azt, így újra fel tudják azt dolgozni.

Fotók (forrás: AMCO)